Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A törvényileg monopolhelyzetbe hozott központi dohányellátó cég rendszere röviddel az indulás után összeomlott – írja a Népszabadság. A cég szerint csak átmeneti a hiba, és ez keveseket érint, a lap viszont úgy tudja, hogy amelyik kiskereskedő későn érkezik a viszonteladói központokba, az könnyen hoppon maradhat.
Összeomlott a központi dohánynagyker megrendelő és kiszállító rendszere, sorszámmal juthatnak áruhoz a kiskereskedők – írja a Népszabadság alapján a hvg.hu. A cég honlapja alapján a kiskereskedők vásárlásait ezért korlátozták, de ez csak keveseket érintő, átmeneti intézkedés „a biztonságos ellátás érdekében”. A lap úgy tudja: a soron kívüli kiszállításokat leállították, a viszonteladói központokban pedig sorszámot kell húzni, és aki későn érkezik, elképzelhető, hogy áru nélkül marad.
A cég szerint a fennakadást az okozta, hogy a nagy dohánygyártók egy része sokáig nem szerződött velük, majd amikor ez mégis megtörtént, a trafikosok megrohanták a dohányellátót. A Népszabadság viszont úgy tudja, hogy a Philip Morris korábban értesítette partnereit, hogy ők mindent időben leszállítottak.